2020. feb 13.

7 év 7 töredék

írta: 4kezesblog
7 év 7 töredék

1.

Ülök az anyósülésen, kapaszkodom. Übü épp veszélyes sebességgel kanyarodik, közben köpködve szórja a válogatott szitkokat. A szélvédőn lassú patakban folyik a nyál. A bal fülembe a megkötözött Petőfi suttog, testvérének nevez, a szabadságról áradozik, buzdít, hogy szökjünk meg az őrült CAR-MEN kocsiból. A Sz(ahar)ózat közben állít meg a rendőr, pontosabban leparancsol minket az útról. Igazoltat mindnyájunkat, szóval ma is feljelentettek. Egy ijedt járókelő azonnal hívta a rendőrséget, amikor a szeme láttára gyömöszölte be Übü az összekötözött Petőfit a csomagtartóba. Magyarázzuk, hogy ez színház. A rendőr hitetlenkedve csóválja a fejét: színház vs. valóság.

2.

Borsod. Egy kis település. Színház erre nem jár. A Jégtörő fórumszínházunkat várják az általános iskolában. Szívélyesen fogad az igazgató, majd egyenesen a sportcsarnokba vezet. Fürtökben lógnak a gyerekek. Épp próbálnám jelezni, hogy 30 főre van tervezve a foglalkozás, de bele sem kezdek, amikor a gyerekek kíváncsi tekintetével találkozom. A konfliktus megoldásánál tartunk már, amikor az elnyomott figura szerepében, egy őszinte tekintetű roma kisfiú, az egész iskola elé kiáll a súlyos csendben: Szeressetek, nem értitek? Csak szeressetek! Arcán felderül egy könnycsepp.

3.

Szlovák közönség, magyar elvétve. 37. Nemzetközi Színházi Fesztivál, Eperjes. A színpadon Pilinszky KZ- oratóriuma. Angol felirattal. Fiatalok, idősek megrendülten. Ritka színházi pillanat. Állótaps, ováció. Az előadás után a fesztivál igazgatója külön megkeres, gratulál. Azt mondja Kantornál látott utoljára ilyen erős színházi formanyelvet. Ugyanez az előadás Pilinszky hazájában egy másik fesztiválon, vérre menő vitát, és feldúlt kiabálást vált ki a zsűri tagjai és egy kritikus között.  Utóbbi próbált arra rávilágítani, hogy miért érdekes az általunk választott formanyelv, miben áll a frissessége. Csöndben szemlélem az indulatokat. Oldalak. Undor.

4.

Ropog a hó a talpunk alatt a norvég télben. Hajnalban érkezünk Oslóba, ébredezik a város. Rögtön feltűnik, hogy az a néhány ember, akivel a szállásunk felé összefutunk, mosolyog és készségesen válaszol a tájékozódó kérdéseinkre. Nincs morcosság, durcásság. Néhány órával később ugyanilyen mosolyáradat fogad a Reform Férfiak Egyesületében. A képzésük arról szól, miért kell a 21. században újradefiniálni a férfiakat? (Egyébként a nőket is). Hisz a szerepek és elvárások már-már követhetetlenek. Nézem a szemüket, a hitük töretlen. Egy új világ bontakozik ki, amibe mi elsőkként kukucskálunk be. Hogy mentsük haza, csempésszük át, hisz oly Törékeny?

5.

Állok a hajléktalanszálló egyik irodájában, ami most ideiglenes öltöző. A nap rézsút szórja sugarait a megtört tekintetű emberekre. Csoszogva jönnek, majd megpróbálnak láthatatlanul ülni a székeken. Nekik, értük szól ez az este. Humánia című előadásunk újabb szociális eseménye. Diákok, nézők találták ki: csinálni akartak valamit a városukban, az országukban. Színészek, zenészek adják a műsort, a lassan oldódó közönségnek. A szavak új hangsúlyt kapnak, az érzékeny figyelem együtt mozdul a zenével. A diákok ajándékokkal készültek, amit meglepetésként adnak át. Az  egyik megajándékozott idős megviselt hölgy felajánlja csomagját egy még rosszabb helyzetben lévő úrnak. Mert neki nagyobb szüksége van arra a meleg sálra. Karácsonyi szárnysuhogást hallok.

6.

Izzadunk a parázs-melegben, a nézőknek kiosztottuk az instrukciókat. Csend, mindenki vár. Egy előadás, ami a nézők között születik meg, ha ők létrehozzák. Avantgárd húzás, tagadhatatlan. Tíz perc után kezdi el az első bátor, és aztán szép lassan, időnként halkan és bátortalanul folytatják sorban a rájuk bízott akciót. A cselekvések abszurditása felszabadítja a résztvevőket. Így fordulhat elő, hogy egy lelkész, hosszan dobálja fűvel az egyik színészt, más nyelvöltős szelfit készít magáról, vagy hosszan olvas fel Majakovszkijt.  Az Önspirál célt ér, kacagtató, önironikus. Művészetek Völgye, ahol hosszú életű az alkotókedv.

7.

Nézem a különös kék ajtót, mintha először. Pedig a festésében is részt vettem. ZUG színház és művészeti tetthely. Előtte rózsaszín szalag, nagy olló a kezemben, ünnepélyesen kellene átvágni. Közben a fotósok kiabálnak, Imola, Imola ide néz! Készségesen mosolygok, átvágom. Valójában magam. Hogy ezt akarom tűzön-vízen át. Sőt, ezt akarjuk, így együtt minden körülmények között. A színházi kelepce valódi. Csinálod. Mosolyogsz. Lépsz.

Szólj hozzá