A saját életemen kívül létezem

csodálkozva hallgatom a mondatot álmomban

darálom, kiáltom

hogy létezhetnék kívül, amikor épp belül történik minden

nagy űrutazás, közeledő aszteroidák

vigyázat, kapaszkodásveszély

elhessinthető-e bármi a múltból, elfújható-e, akár a pittypang kis ejtőernyősei

vakítófehér csillagutazók a párnán

a kulcslyukon beszökik a hajdani, az avítt

az énalakulás groteszk torzói kísértenek

önmagam megrendítő változatai

ha a saját életemen kívül létezem, sosem vagyok otthonos magamban

éppen aktuális változatomban

viszont látom, amit más,

levitálok önmagam felett

időben felismerem a változót,

a hibázási faktorszám csökken, akár az egó, csupán ...

Napok óta be vagyok zárva. Mint sokan mások. Autonóm, szabadlelkű, a korlátokat nagyon nehezen tűrő emberként nem is viselem rosszul. Időnként különböző intenzitású szorongás környékez meg, mivel az agyam a helyzetet azonosítja egy korábban átélt karanténnal. 1989 decemberében Temesváron, a szüleim szintén bezártak minket a házunkba, amíg a véres forradalom véget nem ért. Még az udvarra sem mehettünk ki, mivel a tőlünk nem messze álló víztoronyból kiszámíthatatlanul lövöldöztek. Házunk ablakai könyvekkel voltak berakva, így védtek meg minket a sűrűn röpködő golyóktól. A szüleim felváltva jártak tüntetni az elsötétített városba, így akadt aggódnivaló, vajon hazatérnek-e. Mégis ebben a zavaros időszakban döntő ...

1.

Ülök az anyósülésen, kapaszkodom. Übü épp veszélyes sebességgel kanyarodik, közben köpködve szórja a válogatott szitkokat. A szélvédőn lassú patakban folyik a nyál. A bal fülembe a megkötözött Petőfi suttog, testvérének nevez, a szabadságról áradozik, buzdít, hogy szökjünk meg az őrült CAR-MEN kocsiból. A Sz(ahar)ózat közben állít meg a rendőr, pontosabban leparancsol minket az útról. Igazoltat mindnyájunkat, szóval ma is feljelentettek. Egy ijedt járókelő azonnal hívta a rendőrséget, amikor a szeme láttára gyömöszölte be Übü az összekötözött Petőfit a csomagtartóba. Magyarázzuk, hogy ez színház. A rendőr hitetlenkedve csóválja a fejét: színház vs. valóság.

2.

Borsod. Egy kis település. Színház ...

Miért csinálunk független színházat vidéken? Hisz a független színházak színe-java Budapesten van. Mi kényszerít néhány megrögzött mániákust napi szinten küzdeni a lehetetlennel? Infrastruktúrát, pénzt, vesszőt, paripát előteremteni. Működtetni, alkotni és nem robotolni. Úgy létezni, hogy tudjuk, periférián vagyunk, hisz nem népszerű témákkal  foglalkozunk, nem vagyunk viccesek, rétegműfajokban mozgunk. Kísérletezünk formával, egymással, magunkkal. Kritikus pedig elvétve tűnik fel a láthatáron. Szóval a köztudattól, szakmától kőhajításnyira legalább. Mindezt miért?

Tegnap előadás előtt, lelkes, ötletekkel teli emberekkel töltöttem az időt. A fiatal lekesedés semmihez nem hasonlítható, azonnal cselekszik. ...

Januári első próba. Egy nő. Megremeg a horgasinam: jól felállni a startvonalra, akkor is ha bizonytalan a cél. Tudom, mondanom kell néhány szót, arról hogyan állunk az évad második feléhez, új bemutatóhoz, úgy hogy fogalmam sincs mennyi pénz lesz rá. Ha nem lesz működési pályázat vagy esélytelen, hogy pénzt nyerjünk a "kultúraromboló (E.P.)" szövegeire, akkor mire tervezzünk? A válasz végtelenül naív: magunkra. Miközben beszélek és felvázolom a lehetőségeinket, egyszeriben világossá válik, hogy nem félek, még csak nem is szorongok. Rövid vagyok, mosolygok, időnként elnevetem magam. Nézem a többiek arcát, elgondolkodva mosolyognak vissza. És néhány másodperc múlva zúdulnak az ötletek, hogy mit kellene csinálni, hogyan ...

Sok gondolat próbál megkapaszkodni bennem  a gyorsan sodródó januárban. Hetykén rázom le őket, de néhányan túl  eltökéltek. Leginkább arra kényszerítenek azon töprengjek, mit nem kellene csinálni. Mi az ami már egyáltalán nem érdekel, nem motivál, sőt kedvem sincs hozzá. A napi rutin színházi megőrülés felejtős. Szervezés maximális turbulencián, szintúgy. Nyugalom, elmélyülés. Akkor foglalkozni egy-egy anyaggal, amikor van mondanivalóm. Ha két évig nincs, akkor nincs. Bizonyára valami más foglalkoztat éppen, nem a színház. A reneszánsz ember szemlélete vonz, mindig is vonzott: ma tanár vagyok, holnap rendező, holnapután író, jövő héten dramaturg, két hét múlva szociális vagy színházi nevelési foglalkozást vezető ...